A kanapék eredete az ókori Egyiptomig vezethető vissza, ie 2000 körül, de az igazi kárpitozott kanapék a 16. század végén és a 17. század elején jelentek meg. A korai kanapék elsősorban természetes rugalmas anyagokat, például lószőrt, madártollat és növénypehelyet használtak töltelékként, amelyeket olyan anyagokkal borítottak, mint a bársony és a hímzés, hogy puha felületet hozzanak létre az emberi érintkezéshez.
1828-ban a rugókat elkezdték használni a kanapékban. 1904-ben Morris feltalálta a zsebrugókat, ezzel a modern rugós kanapék kezdetét. Az 1960-as években a levegővel{5}}töltött és vízzel-töltött párnák sikeres fejlesztése a kanapégyártási technológia kiforrását jelentette.
Az Európában akkoriban népszerű Farthingle szék az egyik legkorábbi kanapészék volt. Ha visszatekintünk a kínai kanapéfejlesztés történetére, a Han-dinasztia „jáde asztalát” kell a legelső példának tekinteni. A Keleti Jin-dinasztia szövegében *Miscellaneous Records of the Western Capital* vastag szövetrétegekkel átkötött ülésként írják le, a "jáde asztal" a kínai kanapé ősének tekinthető. Manapság a kanapék a dekorációt és a praktikumot ötvözik, és népszerű dizájnelemeket tartalmaznak.
